Sarud 3386
Asztalfoglalás:
+36 70 5912 712
foglalas@sulyom.hu
Hivatalos ügyek:+36309496814
Különleges ajándékkal kedveskedik a Sulyom a gyerekeknek MIKULÁS alkalmából.
A Tájétterem Szeparé Különterme december elején nem az üzleti találkozások intim helyszíneként várja vendégeit, hanem funkciót és stílust váltva a Sarudi Mikulás otthonává változik néhány napra.
MikulásPorta Sarud.
A szeretet Tisza-tavi otthonaként a MikulásPorta a személyes találkozás lehetőségét kínálja a gyerekeknek a Nagyszakállúval, aki pár napot Sarudon tartózkodik.
Megszakítva ilyenkor igen csak zsúfolt munkarendjét, néhány órát a sarudi gyerekeknek ajándékozva személyesen várja őket a hangulatos berendezett szobácskájában.
2024. november 30- án és december 1-én (szombat, vasárnap) 12.00- 19.30 óra között várja a gyerekeket.
2024. december 5- én és december 6-án (csütörtök, péntek) 16.00- 19.30 között várja a gyerekeket.
2024. december 7-én és 8-én (szombat, vasásnap) 12.00- 19.30 között várja a gyerejkek látogatását, mielőtt haza indul.
A Sarudi Mikulás idős korára tekintettel csak korlátozott számban tudja fogadni a vele találkozni vágyókat.
Ezért azt kéri a szülőktől, hogy látogatás előtt mindenképp foglaljanak időpontot, hogy tudja kik érkeznek hozzá, és fel tudjon készülni a gyerekek fogadására.
A MikulásPorta az alábbi elérhetőségeken várja jelentkezéseteket:
Telefonon: +36.30.377.22.55
SMS: +36.30.949.68.14
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Webes időpontfoglalás: https://elmenyfalu-kft.salonic.hu/
A MikulásPorta INGYENES szolgáltatásai:
- Kívánságlista írás és a Mikulás Postaládája
- Emléklap a Mikulással történő találkozóról
- Fotózkodás a Miklással a MikulásPortán
- A gyerekek "műsora" a gyerekeknek - verselés és éneklés
- A Mikulás ÁTADJA a gyerekek ajándékait :-)
A MikulásPorta ötlete az ÉlményfaluSarud és a SulyomTájétterem együttműködésének eredménye, és a Sarudi Mikulás itt tartózkodása is közös sikerük.
A Sulyom Tájétterem, a Tisza-tó GyerekBarát éttermeként kiemelt figyelmet szentel annak, hogy a gyerekek számára a felhőtlen időtöltés örömét, a játék élményét és az együtt töltött idő varázsát kínálja, akár a Sulyom Tájétterem vendégeként, akár a szervezett programok résztvevőiként.
Az országban egyedülálló JátszóházÉtterem egy külön vendégtérben várja a gyerekekel érkező vendégeit.
Kövessétek a Sulyom Tájétterem web és közösség oldalait gyerekbarát tartalmakért, programokért és ajánlatokért!
A Sulyom Tájétterem nyitva tartása:
Csütörtöktől- vasárnapig: 12.00- 20.00
Asztalfoglalás ajánlott.
A JátszóházÉtterem kapacitása korlátozott, ezért kérünk a foglalásnál jelezzétek, ha itt szeretnétek helyet foglalni!
A Karácsony és Szilveszter között időszakot mi is a családunkkkal töltjük, ezért zárva vagyunk (2024. december 23- 2024. január 1-ig)
2024 január 2-án csütörtökön már várunk Benneteket szeretettel!
Foglalás:
Telefon: +36 70 5912 712
e- mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
webes foglalás: www.sulyom.hu
A Sulyom Tájétterem az ÉlményfaluSarud gasztronómiai attrakciója.
Slow Living étterem. A Tisza-tó ÉTELstílus teremtő hangulatos vidéki bisztrója.
Elismeréseink:
Dining Guide - TOP100 étterem (2024- 92. hely)
Dining Guide- TOP20Túrógombóc
Saruka Díj- a Különleges vendégélményért
Az ország kutyabarát étterme (2023)
Best of Hungary (2023- 2024)
Szeretettel várunk Benneteket Sarudon!
"Lassuljatok le hozzánk..."
Immár harmadik alkalommal mutatkozik be az ADVENTI időszakban az APRÓK KONYHÁJA,
a Sulyom Kulináris Műhely Gyerek Foglalkoztató programja.
A Sulyom Tájétterem soha nem csupán úgy tekintett magára, mint egy jó étterem a Tisza-tó partján.
2021-es nyitása óta folyamatosan keresi annak a lehetőségét, hogy egy SLOW LIVING szemléletű, komplex gasztronómia attrakcióként azonosíthassa magát.
Ennek szellemében várjuk az egyediségre, a szokatlanra, a minőségre, a minőségi ételekre, emberközeli értékekre, különleges hangulatra, nyugalomra és odafigyelésre vágyó vendégeinket.
A küldetésünk egyik legegyedibb szívmelengető programja az Aprók Konyhája, melynek ötlete a St. Andrea Szőlőbirtok felkérése alapján született meg 2022-ben.
Az Aprók Konyhája egy gyerek foglalkoztató program, aminek a fókuszában a GASZTRONÓMIA áll. Ha le szeretnénk fordíteni a nevet magyarról magyarra, akkor egyszerűen egy tematikus KISKUKTA képzőként lehetne azonosítani a tevékenységet. Az ötlet onnan fogant, hogy azt láttuk a Sulyomban, hogy a gyerekek egyik legkedveltebb játéka az ÉtteremJátszóházunkban a gyerek konyha, ahol nagy szeretettel sütnek- főznek és tálalják fel a szüleiknek a helyben elkészített "finomságokat" szüleiknek...
A Sulyomban már a nyitás környékén felmerült főleg a fiatalabb Hölgy vendégeink részéről az igény, hogy szívesen meglepnék párjukat a Sulyom stílusában otthon elkészíthető ételekkel. Engedve ennek a "nyomásnak" néhány Barátunk számára adtunk leckéket a Sulyom szakácsainak tudásából és a kiváltságosak néhány féltett receptünk titkaiit is elleshették. Ezekből a szinte privát programokból nőtte ki magát a Sulyom Exclusive főzőiskolája, a Sulyom Kulináris Műhely, ahol kis csoportokban - akár zártkörű, akár nyitott tematikus programként - igyekszünk megismertetni a gasztronómia Sulyom által képviselt értékeit a résztvevőknek.
Így aztán a kijárt út már előttünk állt, és a felnőttek mellett kiváltságos alkamakkor a gyerekeket is elkezdjük csábítani a konyhába.
Az Aprók Konyhája terveink szerint nem csak egy ünnepi rendezvény gaszttronómiai kiegészítő programja.
A Sarudra látogató gyerekek számára - a helyi nénikkel és bácsikkal együttműködve - e program keretében meg szeretnénk tanítani a hagyományos vidéki ételek készítését, így kenyeret/ kenyérlángost sütünk, kürtöskalácsot készítünk, de nagy lelkesedéssel vesznek részt a gyerekek a palacsinta sütésben, a szabad tűzön készíthető ételek fogásainak ellesésében, de sokuk számára manapság már külön kaland egy szalonnasütés vagy egy tárcsán készülő sült törpeharcsa elkészítése pl. a Tisza-tó partján...
Az Aprók Konyhája ingyenes, zártkörú program.
Az érdeklődők az alábbi elérhetőségeken jelentkezhetnek a programon való részvételre:
Telefon: 06.30.377.22.55.
SMS: 06.30.9496.814
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Az Aprók Konyhája mézekalácskészítő kuktaképző 2024- ben az alábbi időpontokban kerül megrendezésre, a Sulyom Tájétteremben (3386 Sarud, Kossuth út 2.)
I. hétvége: november 30. (Szombat), december 1. (Vasárnap) 09.00- 11.00
II. hétvége: december 7.(szombat), december 8. (Vasárnap) 09.00- 11.00
III. hétvége: december 14. (Szombat), December 15. (Vasárnap) 09.00- 11,00
Szeretettel váruk minden gyereket és gyerekes családot a Sulyomban, a Tisza-tó Slow Living éttermében.
Sulyom.
A Tisza-tó Tájétterme
www.sulyom.hu
A SULYOM TÁJÉTTEREM A PRÉMIUM KATEGÓRIA INDULÓJAKÉNT
várja Vendégeit az Országos Étteremhét rendezvénysorozatán.
2024. október 10- 27 között várja a magyar vendéglátóhelyek kedvelőit
a DINING CITY ORSZÁGOS ÉTTEREMHÉT,
amihez az idén több, mint 100 étterem csatlakozott, köztük mi is.
Heves vármegyéből velük együtt csupán 3 étterembe látogathattok el az idén a szokásosnál hosszabb rendezvény ideje alatt.
A Tisza-tó gasztronómiáját 2024- ben egyedül a Sulyom Tájétterem képviseli.
Az Étteremhét időtartama alatt minden étterem kedvezményes menü ajánlatokkal várja vendégeit.
A Tisza-tó ÉTELstílus teremtő étterme a prémium kategória képviselőjeként 9,9000 Ft- os menüvel várja Vendégeit.
Mikk Szabolcs, az étterem séfje azonban többet vállalt, mint a kiírásban szereplő 3 fogásos menü biztosítása,
így a Sulyomban + 3 ételből állíthatjátok össze különleges menütöket, annak érdekében, hogy még jobban megismerhessétek a Tisza-tó ma már osrszágosan is ismert éttermének ízvilágát.
Az ÉTTEREMHÉTRE csak előzetes foglalással tudtok érkezni és csak korlátozott számban fogadunk vendégeket ezzel az ajánlattal októberi több, mint 2 hetes akció alatt. Az étterembe betérve NEM tudtok élni ezzel az ajánlattal és a www.sulyom.hu web oldalon sem tudtok a Dining City országos rendezvényére helyet foglalni.
Annak aki el akar látogatni hozzánk és meg szeretné kóstolni az ország 92. legjobb étteremének egyedi ajánlatát, kizárólag a www.etteremhet.hu web oldalon van erre lehetősége.
Az asztalfoglalás szeptember 25 - től elindult, érdemes minél előbb biztosítani a helyeteket, ha a Sulyomba kívántok látogatni.
A Sulyom Tájétterem vendégei számára helyben igényes szálláshelyeket kínálunk az ÉlményfaluSarud PihenőPortáinak választékából,
melyek az ORSZÁGOS ÉTTEREMHÉT vendégi számára 25%-os kedvezménnyel foglalhatók (https://elmenyfalu.hu/szallasok).
A Sulyom Tájétterem nyitvatartása és elérhetőségei az alábbi linken érhetők el:
https://sulyom.hu/hu/kapcsolat
FIGYELEM!
A Sulyom Tájétteremben szeretettel, sőt KUTYAMENÜVEL várjuk 4 lábú kedvence(i)det is, hiszen 2023- ban mi nyertük el a KUTYABARAT.hu év kutyabarát éttereme címet.
Bártran hozzátok magatokkal gyereke(i)teket is, hiszen mi valóban gyerekbarát étteremként egy külön JátszóházÉtterem résszel várjuk a legkisebbeket is.
Szeretettel várunk Benneteket egész évben!
A Sulyom Tájétterem csapata
A Tisza-tó ősszel is csodálatos, így mutatunk nektek 6 programlehetőséget, ami előtt vagy után, a Sulyom Tájétteremben szeretettel várunk titeket séfünk, Mikk Szabolcs és a Sulyom konyha csapatának ételeivel.
1. Túra
Ősszel eljön itthon a túrázás szerelmeseinek időszaka, ami kiváló program kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A Tisza-tó tanösvényei gyönyörűek és gyerekekkel is könnyedén teljesíthetőek, így szívből ajánljuk, mint programlehetőség.
A túra végén a Sulyom Tájétteremben nem csak finom ételek várnak, hanem hazánk éttermei között az egyik legnagyobb gyerekrészleg is nálunk található. A kutyusokkal túrázók figyelmét is felhívjuk, hisz az Év Kutyabarát Helye különdíját
2023-ban éttermünk nyerte el, gyertek bátran kedvencetekkel együtt.
A tanösvények listáját ITT éritek el, túraútvonalakat pedig az Élményfalu oldalán taláhattok.
2. Kerékpár, futás
Az őszi időjárás a kerékpárosoknak és a futóknak is egyaránt kedvez, így a Tisza-tó megkerülését, mint hétvégi program, most érdemes betervezni. Természetesen a kerékpártúra és a futás után is szeretettel várunk titeket éttermünkben.
3. Fotózás
Az őszi táj az egyik legvarázslatosabb a fotósok számára. A Tisza-tó adottágait érdemes kihasználni ebben az évszakban is. Szeretettel fogadunk éttermünkbe látványos és szép természetfotókat, amit szívesen mutatunk meg vendégeinknek éttermünk falán.
4. Állatsimogató
Ha családdal választjátok hétvégére a Tisza-tavat, akkor a Tisza-tavi MiniZoo kihagyhatatlan program. Az Apraja Farmja Parasztudvar – a Tisza-tavi MiniZOO küldetését és állatparkját a vidéki élet hagyományaihoz igyekeznek illeszteni. A magyar falvak háziállatait (vagy azok családjába tartozó – kisebb, kedvesebb fajokat) szeretnék bemutatni a gyerekeknek, ami felejthetelen élmény marad számukra.
5. Lovaglás
A Huculudvar Sarudon lovaglási lehetőséget biztosít kicsiknek és nagyoknak. A hétvége egyik programállomásának is kitünő választás, hisz a kicsik megismerkedhetnek a lovakkal, futószáron prfoi oktatók mellett próbálhatják ki a lovaglást, míg a gyakorlottabbak terepre is kimehetnek. Bejelentkezés szükséges, bátran keressétek őket.
6. Gasztronómia
A Sulyom Tájétterem sok szempontból úttörő volt a térségben, hiszen a minőségi alapanyagok mellett, fontos számunkra a fenntarhatóság is. A Sulyom Élménykert azért jött létre, hogy biztosak lehessünk benne, valóban minőségi alapanyagok kerülnek a vendégeink tányérjaira. Az ételeink elsősorban szezonális alapanyagokból készülnek, kihasználva a természet adta lehetőségeket.
Séfünk, Mikk Szabolcs állandó étlapunk mellett, rendszeresen megújuló séf ajánlataival várja vendégeinket, hogy az Élménykertben termelt alapanyagok frissen kerülhessen felhasználásra.
Örömmel tölt el minket, hogy a Sulyom Tájétteremmel együtt, a Tisza-tó térségében a minőségi vendéglátás egyre nagyobb szerepet kap másoknál is és együtt fejődhetünk más éttermekkel a hazai gasztronómia világában.
Szívből ajánljuk, hogy a térség többi kiváló éttermét is próbáljátok ki.
A SULYOM TÁJÉTTEREM
az EGRI BORVIDÉK Tisza- tavi határát képviselve indul a Egri Bikavér Ünnepi Napok részeként megrendezett kampányban.
Az Ízek Viadala Főzőverseny Egri Bikavérre hangolva egy olyan kezdeményezés, amelynek küldetése az Egri Bikavér (az Egri Borvidék) és a Heves vármegyei gasztronómia összekapcsolása, összekovácsolása, népszerűsítése, közösségi élmény nyújtása, vendégszám növelése a térség vendéglátó egységeiben.
Egy misszióra invitálták a szervezők Eger és a térség éttermeinek séfjeit (tulajdonosait), hogy találjanak ki Egri Bikavér mellé illő fogásokat, a bort akár alkotóelemként is felhasználva.
A nemes ügy mellett több, mint fél tucat egri étterem, és a NOMÁD és a Tisza-tó partjáról a Sulyom Tájtterem tette le a voksát és vállalta a megmérettetést.
Hogyan történt az értékelés?
A pontok felét a szakmai zsűri adja, a másik felét a vendégek.
Szeretettel várunk Benneteket egész évben!
A Sulyom Tájétterem csapata
A Sulyom Tájétterem is tiszteleg a 37 éve ünnepelt kávé világnapja előtt
Látogass el hozzánk október 2- án szerdán, és meghívunk egy zamatos kávéra!
A Kávé Világnapja egy globális ünnep, amelyet hazánkban szeptember 29-én (egyes országokban október 1-én ) ünnepelnek. Az esemény célja, hogy a kávészeretők figyemét felhívja a kávé, mint ital gazdag történelmére, kulturális jelentőségére, valamint a kávéiparban dolgozók munkájára.
A Kávé Világnapjának története:
A kávé előtti tisztelgés Japánból indult 1983-ban, de még hosszú éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy a kávénak saját ünnepnapja legyen. Az Egyesült Államokban 2005-ben tartottak először Nemzeti Kávé Napot. A Kávé Világnapját hivatalosan 2015-ben alapította meg a Nemzetközi Kávészervezet, a kávéipar egyik legfontosabb nemzetközi szervezete Milánóban, az Expo 2015 világkiállítás keretében ünnepelték meg.
A kávé világnapjának üzenete:
Az ünnepnap egyik legfőbb célja a kávéfogyasztás iránti szeretet megünneplése, de emellett felhívja a figyelmet a kávéipar szereplőire, a kávé termesztésésére, a kávéfajtákra, a kávé készítésének módjára, a kávézás kulturájára, a fenntartható termesztési gyakorlatok népszerűsítése és a méltányos kereskedelem kérdése. A világnap segít tudatosítani a fogyasztókban, hogy a kávé sokak számára nemcsak élvezet, hanem megélhetés is.
Mi is a kávé?
A kávé egyszerre jelenti azon termékeket, melyeket bizonyos kávéfajok magvainak feldolgozásával állít elő a mezőgazdaság és az ipar (pl. pörkölt kávé, szemes kávé, babkávé, őrölt kávé), valamint azt az italt, amelyet az előbb említett termékekből készítenek, s amely világszerte népszerű élvezeti cikk. A kávé fő hatóanyaga a koffein, de ma már létezik olyan kávé is, amelyben – többségében vegyipari módszerekkel – csökkentett koffeintartalom található; ennek neve „koffeinmentes kávé” (Wikipédia)
A kávé – mértékletes fogyasztás esetén – serkentő hatással van a központi idegrendszerre, a szívre, a véredényekre és vizelethajtó hatása miatt a vesékre is. A csersav stimulálólag hat az érrendszerre, kitágítja az érfalat. A kávé önmagában nem tart ébren, nem frissít fell, nem szünteti meg a fáradtásgot, e helyett úgy stimulája az idegrendszert, olyan érzetet kelt amitől élénknek, energikusnak érezzük magunkat.
A kávézás, mint esemény, mint szertartás, mint az emberek közötti kapocs:
A kávé számos kultúrában meghatározó szerepet játszik, legyen szó akár reggeli ébresztőitalról, egy társas összejövetel társasági eseményéről vagy egy önfeledt Énidőt kifejkező meditációs pillanatról. Különböző országokban eltérő hagyományok és rituálék kapcsolódnak a kávézáshoz. A mi kultúránkban a kávézás egyrészt egy közösségi élmény, másrészt az énidőhöz kapcsolódó egyik népszerű tevékenység, de az étkezések befejező aktusaként is sokan élnek ezzel a különleges élménnyel.
A Sulyom Tájétteremben is kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a kávézás szerelmesei ízletes és megfelelően elkészített és megfelelően felszolgált itallal zárják a nálunk tett látogatásukat. Mi az étteremben brazil 100% - os arabica kávét használunk, az olasz Le Piantagioni Del Caffe SAMAMABAIA
A SULYOM KÜLÖNLEGES AJÁNLATA A KÁVÉ VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL:
A Sulyom Tájétterem az őszi nyitvatartása szerssint október 1-én zárva tart, azért mi október 2-án, szerdán emlékezünk meg a KÁVÉ VILÁGNAPJÁRÓL.
Látogassatok el hozzánk október 2-án, szerdán 12.00- 20,00 óra között és az étkezésetek után meghívünk Benneteket egy finom minőségi kávéra.
Legyen szó akár hagyományos, akár koffeinmentes kávéról a mi vendégünk vagy ezen a napon.
Ünnepeljük együtt a KÉVÁZÁS ünnepét a Sulyomban!
Kérjük, ha van rá lehetőségetek, foglaljatok asztalt érkezésetek előtt!
https://sulyom.hu/hu/kapcsolat
Jó étvágyat!
Jó kávézást!
Éttermünk a nyitásunk óta több elismerésben is részesült, ami számunkra egy visszacsatolás arról, hogy jó úton haladunk. Minden elismerésre egyformán büszkék vagyunk, hiszen minden díj éttermünk és munkatársaink munkáját ismeri el.
A tisza-tavi térségben a Sulyom Tájétterem kapott először Best of Hungary / Új Éttermek / Best os Budapest kitüntetést. A „Best of Budapest & Hungary” egy független minősítési rendszer, melyet a Budapest Week Publishing alapított immár 30 éve azért, hogy a közönség figyelmét a legjobb hazai szállodákra, vendéglátókra és egyéb szolgáltatókra irányítsa. Ez a díj nem más, mint a minőség mércéje – garancia arra, hogy a szolgáltatást igénybe vevők, bármikor is térnek vissza az adott helyszínre, ugyanazzal a magas színvonalú szolgáltatásnyújtással fognak találkozni, amit már megszoktak.
Idén (2024) másdik alkalommal kerültünk be Magyarország TOP100 éttermei közé. 2023-ban a 97. hellyel kerültünk be a TOP100 éttermek közé, majd idén sikerült kicsit előrébb lépni egy még előkelőbb, 92. helyere. A Dining Guide tesztelői az idei évben is közel ötszáz vendéglátóhelyet látogattak meg, hogy a TOP100 ÉTTEREMKALAUZ 2024-as kiadványát és toplistáit összeállítsák. A Sulyom Tájétterem számára hatalmas elismerés bekerülni az ország legjobb éttermei közé, hisz egy pici falu étterme vagyunk, ahova a vendégeink elsősorban miattunk és séfünk ételei miatt érkeznek.
2023-ban az Év Kutyabarát Éttereme különdíj nyertesei lettünk, hisz mi a négylábú kedvenceket ugyanolyan szeretettel látjuk, mint a velük érkező gazdikat.
Az idei év egyik meglepetése a SVÉT Sakura kitüntetésünk volt. A SVÉT (Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület) a hazai gasztronómiában keresik azokat a hangulatos vendéglőket, ahol az ínyenc utazót szeretettel látják, ahol olyan séfek főznek, akik a szívből jövő vidéki vendéglátásba hisznek. Partnerükkel, a Toyota Sakura-Kft-vel karöltve megalapították a Sakura (cseresznyevirág)-díjat, mellyel éppen ezeket a kimagasló teljesítményeket szeretnénk elismerni. Bízunk benne, hogy jövőre még több virággal gazdagodhatunk.
Az év másik meglepetése a Street Kitchen Guide 2024-es könyve volt, amiben Magyarország 500 legjobb vendéglátóhelyét gyűjtötték össze szerte az országban, ha kis hazánkban útnak indulsz, akkor biztosan megtaláld a környék legjobb éttermét.
Természetes, hogy azon kívül, hogy nagyon büszkék vagyunk ezekre az elsimerésekre / díjakra, az álmok itt nem érnek véget, sőt még nagyobb céljaink vannak. Hosszú út áll még előttünk, de a visszaigazolások alapján jó irányba tartunk és ez még keményebb munkára sarkall minket.
Rendkívül boldogok vagyunk, hogy a Tisza-tavi térség már nem csak a természeti adottságairól híres, hanem a gasztronómia is egyre nagyobb teret kap és ennek mi is részesei, sőt úttörői lehetünk. Várunk szeretettel a Sulyom Tájétterembe, hogy együtt mehessünk ezen az úton, hisz nélkületek, vendégek nélkül ezek a díjak sem lennének.
Menu
Tudnivalók
Elérhetőség
Kövessen bennünket!
Nyitvatartás
Hétfő: ZÁRVA
Kedd: ZÁRVA
Szerda: ZÁRVA
Csütörtök: 12:00 - 20:00
Péntek: 12:00 - 20:00
Szombat: 12:00 - 20:00
Vasárnap: 12:00 - 20:00