étterem
konyha
alapanyagok
környezet
A Sulyom Tájétterem a legszeretettebb és leginkább várt fejlesztésünk a Tisza-tó partján. Egy igényes vidéki bisztró, amit azért hoztunk létre, hogy gasztronómiai és kulturális színfoltja legyen a térségnek. Egy négyévszakos kulináris találkozási pont, a falusi környezetet szerető igényes vendégek számára, amiért akár az ország távolabbi pontjáról is megéri kocsiba ülni és elutazni hozzánk, Sarudra.
A Sulyom Tájétterem egy Bisztró egy hangulatos Tisza-tó parti faluban, amivel színesíteni szeretnénk a Tisza-tó gasztronómia választékát. A Tisza-tóra utaló külsővel, letisztult belsővel, professzionálisan felszerelt konyhával, szűk ételválasztékkal, ízletes és esztétikusan tálalt, újragondolt ételekkel, mosolygó, sikerre éhes személyzettel és csendes, de odafigyelő tulajdonosokkal és a vidék ízeinek újra értelmezésén dolgozó tehetséges, fiatal séffel, Berecz Ádámmal.

A fővárostól 1,5 órás autókázásra, a Tisza-tó parti település, Sarud főutcáján távol a rohanó világtól olyan éttermet terveztünk Sarudra, ami megjelenésével, alapanyagaival, bemutatókertjével illeszkedik a Tisza-tó és egy kis Tisza-tavi falu hagyományaihoz, értékeihez. Ezen alapokra igyekszünk a modern konyhaművészet segítségével megteremteni a Tisza-tó új ÉtelStílusát.
Sulyom díszteríték

A konyha

Sulyom konyháját úgy álmodtuk meg, hogy Berecz Ádám séfünk kreativitását semmi ne korlátozza.

A legmodernebb konyhatechnológia segíti a szakácsaink munkáját, egyedi hűtő, és előkészítő kapacitással igyekszünk minden feltételt biztosítani ahhoz, hogy a minőségi, nagyrészt helyi termelőktől beszerzett alapanyagok frissen kerülhessenek az asztalukra.

Berecz Ádám séf

A séf

Berecz Ádám, a Sulyom Tájétterem séfje régi álma vált valóra azzal, hogy fiatalon egy vadonatúj étterem stílusának kialakításában meghatározó szerepe lehet, s minden támogatás biztosított számára, hogy alkothasson, hogy megteremtse a Tisza-tó Új ÉtelStílusát, ami reményeink szerint egy vidéki étteremet érdekessé és sikeressé tehet.

 Hiszünk abban, hogy Ádám elkötelezettsége, neves vendéglátóegységekben szerzett tapasztalata a Sulyomban érik igazán össze, s nagymamája mellett magába szívott szeretet a gasztronómia iránt és a szakma iránti alázat, a vendégek szeretetével és elismerésével párosulva igazolja, hogy megtalálta a helyét a Tisza-tó partján.

 A Sulyomban dolgozó személyzet elkötelezett az étterem küldetése és magas színvonala mellett, hiszen mi is köthetne egy kis faluhoz olyan kollégákat, akik bárhol elhelyezkedhetnének az országban, ha nem a közös siker és megbecsülés.

 Célunk, hogy a lehető legmagasabb szintű kiszolgálást maximális figyelemmel és kedvességgel ötvözzük, szeretnénk, ha mindenki kellemesen érezné magát nálunk.

sajtválogatás

Alapanyagaink

Mit is szeretnénk kifejezni a Tájétterem elnevezéssel?
Jó tudni, hogy mit eszünk. Bizalmat ébreszt, ha nyomon követhető az alapanyagok „előélete”, ha biztosak lehetünk abban, hogy garantált a minőség, ha ismerjük a termelőt és akár magunk is felügyeljük a termelést. Mi a térség termelőinek referencia étterme szeretnénk lenni, helyi alapanyagokból dolgozó, helyi embereket támogató felelős, kézműves étterem.
A célunk, hogy felkutassuk a legjobb beszállítókat, és segítséget nyújtsunk ahhoz, hogy értékké tegyük a háztáji gazdálkodást a falu lakói számára. Mi magunk is be szeretnénk kapcsolódni a termelésbe, hogy példát mutassunk az üresen álló kertek gazdáinak…

A Sulyom

A Tisza-tó ajándéka az étteremnek, amit a névválasztással is erősíteni szeretnénk. Egy rég elfeledett növény, az egykor oly népszerű csemege, általunk utat keres a magyar gasztronómia csúcsára. A vízigesztenye, ahogy sokan ismerik, egy különleges lehetőség számunkra, a térség számára. A szegények egykori tápláléka, ma kuriózum, izgalmas lehetőség. A védett növény természetvédelmi területen nő, gyűjtése hatósági engedélyhez kötött. Mi magunk gyűjtjük a tüskés termést, aminek szinte mindenen részét igyekszünk feldolgozni. A sulymot ismerő vendégek nem az asztalról ismerik a szúrós magot nevelő növényt, hanem általában a lábakba fúródó 4 tüskéről. Ezért is tartják sokan a Tisza-tó átkának, hiszen összefüggő „mezőket” alkotva zárja el a fény útját a levelei alatt található vízrétegtől. Mi azonban ajándékként tekintünk a sulyomra, hiszen számunkra a növény termése a Tisza-tó tüskékbe zárt szíve.
sulyom
A 4 tüskét növesztő maghéj belsejében ugyanis egy fehér szív alakú mag növekszik. Nem csak a magot dolgozzuk fel. Az étteremben egyedi ízeket kínál majd a vendégeknek a szúrós mag és még a növény levele is. Az a célunk, hogy a Sulyom a Tisza-tó Hungarikuma, büszkesége lehessen.
zöldséges kosár

Élménykert program

A Sulyom Tájétteremben nem csak főzünk, igyekszünk oktatni és példát mutatni. Nálunk nem marketing fogás a helyi alapanyag. Annyira nem, hogy az étterem mellett egy bemutatókertet is építünk, hogy megmutassuk a konyhánkban feldolgozott zöldségek/ gyümölcsök egy részét a vendégeink számára. Megfoghatóak, megszagolhatóak lesznek a termések, sőt az étterem körül Sarudon nem dísznövények fognak pompázni, minden talpalatnyi helyen haszonnövények, fűszernövények, bogyós gyümölcsök, gyümölcsfák hívogatják majd a vendégeket. Amikor az első házunkat megvettük Sarudon és terveztük az itteni jövőnket, az volt a tervünk, hogy öko kerteket fogunk építeni minden házunk kertjében.
Tematikus kerteket, amelyekben megtermeljük magunknak a szükséges zöldségeket, gyümölcsöket és akár állatokat is. Hiszen a magunk által termelt és frissen szedett termésnek mindig más az íze. Az étterem megnyitása kötelez bennünket arra, hogy ezt a programot elindítsuk. Nem csak alapanyagbeszerzés miatt. Példát szeretnénk állítani a környékbeliek elé, hogy megmutassuk meg lehet élni a háztáji gazdáságból is, vegyszerek nélkül, kétkezi munkával. Az Élménykert programban megtanulunk gazdálkodni, megvesszük a térségben termelt alapanyagokat, és amit nem tudunk feldolgozni az étteremben, azt eladjuk a strandon, vagy feldolgozzuk és helyi kézműves termékként ajánljuk a vendégeinknek.
köldséges kosár

Élménykert shop

Nem titkoljuk, hogy kiktől szerezzük be alapanyagot. Sőt egyes termelőink termékeit be is mutatjuk az étteremben, azokat helyben meg is lehet vásárolni. Hisszük, hogy igazi központja és marketing attrakciója lehet egy vendéglátó egység a térség termelői összefogásának. Bízunk abban, hogy a saját termelés, a közös összefogás egy jól működő közösséget és gazdasági egységet eredményez, amivel egy helyi termelői közösséget is életre tudunk hívni. A célunk az, hogy az Élményfalu vendégei számára egy webshopon keresztül elérhető egyedi helyitermék piacot teremtsünk meg, így Önök is hazavihetik Sarud ízeit.
hattyúk a Tisza-tavon

A környezet

Az ország egyik legszebb vízparti pihenőhelye, ökoturisztikai térsége a Tisza-tó, az ország második legnagyobb tava. Egy igazi - ember által alkotott, és a természet által birtokba vett paradicsom. Ennek a csodálatos vidéknek a közepén található a Tisza-tó egyik legszebb faluja, emlékeket és a vidék hangulatát őrző parasztházaival. Sarud főutcáján várjuk a Sulyom étteremben megtisztelő látogatásukat.

Sarud

Az otthonunk. Egy falu, aminek fejlesztésére és szépítésére tettük fel az életünket. Ahová mi magunk is vendégként érkeztünk pár évtizede. Azt mondják az ide csábított barátaink, hogy egy „fekete lyuk”, ahonnan nem menekül, aki egyszer betette ide a lábát. A kis Heves megyei település szinte összeépült a Tisza-tóval, ami nagyon kegyes volt az itt élőkhöz, hiszen talán a legszebb vízparttal ajándékozta meg őket. A település nevét viselő Sarudi- medence, a Tisza-tó legnagyobb nyíltvízű és szinte akadómentes vízterülete, ami önmagában nagyobb, mint a Velencei tó, a vízisportok bázisa. Utcáin sétálva a megőrzött parasztházak hangulata különleges nyugalmat áraszt, a temploma és szobrai a lelkünket érintik meg, míg a vízparton számtalan, aktív turisztikai szolgáltatás csábít mozgásra, felfedezésre. Sarud egy pihenőfalu, ahol az itt élők igyekeznek megőrizi a régi falusi élet értékeit, hagyományait, és ahol nagy szeretettel várják a látogatókat, vendégeket.

Tisza-tó

Számunkra az ország egyik legszebb, legsokszínűbb vidéke. Az örök változás, a megújulás és a lüktető élet maga. Magyarország második legnagyobb tava, amit az ember épített, ám a természet begyógyítva mart sebeit élettel töltött meg. Egy igazi élő világ. Mérete ÖTÖDE a Balatonnak, és ÖTSZÖRÖSE a Velencei- tónak. Vízének saját ritmusa, partjának saját dallama van. Más arcát mutatja nyáron, és összehúzódva tárja fel medrének titkait télen, amikor akár 1,5 méterrel csökken a vízszintje. 6 sajátos évszak váltja egymást, hogy számtalan élményt kínáljon azoknak, akik az arcukat fordítják felé. Az ellentétek tava, hiszen itt áll a folyó és folyik a tó; egyedüli természetes tóként csak nálunk használható belsőégésű motor a hajókon, csónakokon, miközben területének jelentős része a Hortobágyi Nemzeti Park területe. Szavakkal bemutatni nem lehet. Le kell sétálni a partjára, leülni pár perce egy kőre, hallgatni és elcsodálkozni, fejet hajtani a természet hatalma előtt, hiszen az 1973-ban megszületett tó ma Magyarország egyik legszebb, legsokszínűbb vizes előhelye, ami nagyon könnyen rabul ejti az embert…

Contact

Kossuth út 2.,
Sarud 3386
Booking:
+36 70 5299 229
foglalas@sulyom.hu
Official requests:+36309496814

Follow Us!

TAKE A SEAT IN OUR RESTAURANT

Wednesday to Sunday
12.00 AM - 08.00 PM
Our kitchen is open until 07:30 PM